Az emberi test alapvető szükségletei közé tartozik a természetes fény, a levegő, az ivóvíz és a táplálék. Szervezetünk működése nagyban függ a környezetünkből érkező hatásoktól. A belső óránk és az életritmusunk közötti eltérések komoly hatással lehetnek az életünkre és a jóllétünkre, mert ezek megnövelik bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát és csökkentik a produktivitást.
A WELL Building Standard TM külön fejezetben foglalkozik a felhasználóbarát világítási megoldásokkal, amik segítségével olyan világítást építhetünk ki a beltéri környezetben, ami részben pótolni tudja a természetes világítás változó intenzitását és változó színhőmérsékletét és ezáltal segíti az immunrendszer megfelelő működését és a felhasználó testi és mentális egészségét.
Az emberi szem nem csak lát
A cirkadián elnevezés a latin „cirka” valami körüli vagy közel álló és a „dian” nap szavakból ered, ismertette dr. Szabó Ferenc egyetemi docens, a Pannon Egyetem Fény- és Színtan Laboratóriumának vezetője az előadásában. Az emberiség az életét az évszakok és a napszakok változásának ciklusa szerint éli. Normál esetben a belső ciklusunk a Nap 24 órás ciklusához hangolva működik.
A ritmus jelentős mértékben függ külső szinkronizáló hatásoktól, amik közül legerősebb a fény napi változása. Mindannyian fényvezérelt élőlények vagyunk – hangsúlyozza dr. Szabó Ferenc. A cirkadián ritmus határozza meg olyan fontos hormonok szintjét, mint a melatonin és a kortizol. Az alvás-ébrenlét ciklus követi a melatonin termelést, tehát ha a melatonin szint később emelkedik meg, akkor a szervezet később tud nyugalmi állapotba kerülni és elaludni. A jellemző elalvás a melatonin szint felfutása után két órával történik. A kortizol hormon hatása igen összetett, például segíti a szervezet válaszkészségét fizikai és érzelmi stresszhelyzetekben, segít a vérnyomás szabályozásában, befolyásolja a szív- és érrendszeri funkciókat, stimulálja a máj glükóztermelését.
Tehát a belső biológiai óra működése közvetlen hatással van az élőlények testi és mentális működésére. A nem megfelelő vagy elkésett fényhatás megzavarja a normál cirkadián ritmust. A ritmus zavara elhízást, cukorbetegséget, alvászavart, depressziót és egyéb testi vagy mentális betegségeket okozhat.
Felhasználóbarát világítás
A természetes fény hiánya az egész társadalmat érintő probléma és a magyar lakosság 10-12%-ának közvetlenül problémákat és tüneteket okoz, kezelésre szorul, például álmatlanság, fejfájás, depresszió, koncentrációs zavar vagy a cirkadián ritmus felborulása miatt. Sok munkahelyen, gyártócsarnokban nem érhető el természetes világítás, a mesterséges világítás pedig egész nap állandó intenzitású és állandó színképi összetételű, amely jelentősen különbözik a nappali természetes fényviszonyoktól. Ezt a káros hatást csökkenteni lehetne, ha a felhasználók több időt töltenének a szabadban, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor a beltéri világítás figyelembe venné az emberi szervezetnek azt az igényét, hogy az emberi szemet érő fény a napfényhez hasonlóan változó intenzitású és színképi összetételű legyen.
A Fény- és Színtan Kutatólaboratórium többcsatornás, hangolható LED világítással élénkítő (6450 K) és nyugtató (3000 K) beállítással 2,5-szeres, szervezetre ható stimulust tudtak megvalósítani, melynek során az intenzitás többszörözése a világítás CLA (circadian light) értékében volt nyomon követhető (CLA=803-tól 2008-ig). Összehasonlításképp a déli napfény CLA értéke 2036 körüli, míg a napnyugta fényviszonya 1002 körüli CLA érték, a napi változás intenzitása tehát kb. kétszeres.
Minimum 4 óra, legkésőbb délben kezdődő élénkítő megvilágítást javasol a WELL Building Standard a szabadon választható cirkadián világítás kredit előírásai szerint.
Az egészségügy és a világítás
Egészségügyi épületek tervezésénél és üzemeltetésénél lehet kiemelten hasznos a cirkadián világítás, hangsúlyozta dr. Szabó Ferenc. 2017-ben orvosi Nobel díjat ért három orvoskutatónak annak vizsgálata, hogy hogyan alkalmazkodik a növények, állatok és emberek biológiai órája a környezethez. Orvosi kutatások szerint a jövőben az orvosi beavatkozások időpontját is az emberek cirkadián ritmusához igazíthatják a hatékonyabb kezelés és gyorsabb regenerálódás érdekében. Az egészségügyi épületek belső tereiben sikerrel lehetne alkalmazni ezt a korszerű, gyógyulást segítő világítási módot.
A cirkadián világítás és a hatékonyság
Sokakban felmerül a kérdés, hogy ha a világítás intenzitását a munkaidő végéhez közeledve csökkentjük, akkor vajon csökken-e a munkavállaló produktivitása. A laborban végzett kísérletek alapján a megvilágítási szint változása két óra késleltetéssel jelentkezik az emberi szervezetben, így a délutáni műszak során a munkaidő vége előtt két órával csökkentett megvilágítási szint a munka utáni pihenést és a nyugodt éjszakai alvást segíti. Ha segíteni tudjuk a munkavállaló regenerálódását és pihentető alvását, az másnap növeli a dolgozó hatékonyságát.
A jövő világítása
A cirkadián világítás egy fejlődő tudományterület, melynek egy része már ismert a kutatók számára, de vannak még olyan területei, amin aktívan folynak a kutatások.
A cirkadián világítás ma már elérhető, de a hagyományos világításhoz képest drágább, mert a munkahelyi világítás szabvány kielégítéséhez szükségeshez képest többszörös LED világítást kell kiépíteni, mivel a fényforrások egyes csoportjai reggel és délelőtt, más részei délután és este aktívak. A nyugtató és élénkítő beállítások vezérléséhez intelligens vezérlés is szükséges. A szabványokat kielégítő világításhoz képest tehát a bekerülési költség nagyobb, a megtérülési idő hosszabb, ha nem számolunk a közvetett hatásokból eredő, kedvező humán faktorokkal.
Ha figyelembe vesszük a természetes fény és a természetes fényt imitáló mesterséges világítás hosszú távú jótékony hatásait, például a munkavállalók jobb hangulatát, kevesebb betegszabadság miatti hiányzását, a kiégés elkerülését, a fluktuáció csökkenését, akkor a cirkadián világítás a technológia fejlődésével néhány éven belül megtérülő beruházássá is válhat.
Az építészeti tervezés alapeleme a tér tervezése. A térbeli dimenziók érzékelését nagymértékben befolyásolja az, hogy a térben tartózkodó embert milyen vizuális élmények érik és ennek egyik eszköze a térben, időben és színhőmérsékletben változó fény is. Ily módon a megfelelő megvilágítással meghatározhatjuk egy hely lelkét és üzenetét, a felhasználóra gyakorolt hatását. Cirkadián világítás kiépítésével támogathatjuk a beltérben élők és dolgozók napi biológiai ritmusát és egészségét. A tervezők és kivitelezők az egészséges épületekkel tudják támogatni a felhasználók rövid- és hosszú távú egészségét.
Szerző:
Kurucz Regina – okl. építészmérnök, WELL AP&Faculty