Tisztaság az egészséges munkahelyekért
Az irodaházak teljes újranyitása a koronavírus-járvány után számtalan kérdést vet fel. Az egyik eddig méltatlanul kevés hangsúlyt kapott terület a takarítás, illetve a felhasznált fertőtlenítő anyagok, antibakteriális burkolatok. Most fókuszba kerültek, hiszen ki ne szeretné, ha minden nap fertőtlenített, biztonságos és egészséges tiszta környezet venné körül a munkahelyén? De mit is jelent ez a gyakorlatban, illetve mennyiben változik a vírushelyzet kapcsán?
A WELL rendszer mind a takarítandó felületekre, mind a felhasználásra kerülő tisztítószerekre vonatkozóan ajánlásokat fogalmaz meg. Környezetbarát védjeggyel ellátott tisztítószereket kell használni, a gyakran és kevésbé gyakran használt felületeket meghatározott protokoll szerint takarítani, fertőtleníteni, és már a tervezéskor ügyelni arra, hogy lehetőleg könnyen takarítható felületekkel legyenek a padló, a falak burkolva. Egyben a szennyfogó zónák kialakítása is elvárás a külső szennyeződés épületbe kerülésének megakadályozására.
Elsőként Ritz Tibor-MATISZ Magyar Tisztítás-technológiai Szövetségelnökségi tagja beszélt a létesítmény felületeinek takaríthatóságáról. Ez függ attól is, hogy a tervezés során figyeltek-e a funkcióknak megfelelő felületek kiválasztására, maga a kialakítás segíti-e a takarítást, és alkalmazzák-e az egyéb tervezés, üzemeltetés során bevethető prevenciókat mint a zsilipek kialakítása a terek között és a pozitív nyomás. Emellett nagyon hangsúlyos a szennyfogó zónák kialakításának fontossága, mert ez a leginkább hatékony eszköz a külső térből származó szennyeződések kiküszöbölésére. Leginkább a kivitelezőn múlik az épület átadását megelőzően a felületek védelme. A beépítést követően az első impregnálás pl. a linóleum és kőporcelán felületeknél.
Tibor beszámolt a takarítási tenderek és a megbízói elvárások sokszínűségéről is, ami azt eredményezi, hogy sokszor nem összehasonlítható szemlélettel közelítik a bírálatkor a takarítási feladatokat. Érdemes a felületek számba vétele, valamint azok takarítási gyakorisága és módja felé indulni, illetve a dedikált takarító személyzet igényt jelezni előre, ha van ilyen. Fontos a takarító cégek részéről a szakképzet személyzet biztosítása, akikből sajnos kevés van. A kb. 1000 aktív takarító cégben mintegy 20 000 fő szakképzett takarító működik. Több cégnél kifejlesztették a környezetbarát takarítási ágat, amelyből Európában két minősítés létezik: a NORDIK SWAN és egy magyar minősítés.
(…)
Ritz Tibor kérdésekre válaszolva az ózonos fertőtlenítés veszélyeire is felhívta a figyelmet, hiszen az anyag az élő szervezetekre veszélyes, annak alapos kiszellőzése, teljes lebomlása fontos az irodahasználat előtt. Az UV lámpás fertőtlenítéssel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy a berendezés vagy tárgyak által kitakart területek kimaradnak a fertőtlenítésből, így a lámpát mozgatni kell, és annak használatakor az egészségügyi kockázatait is figyelembe kell venni.
A folytatásban Laki Zsolt, az Allin Property Services Kft. ügyvezetője a belső levegő minőség javításáról, a légtechnikai rendszerek tudatos karbantartásáról beszélt.
A légtechnikai rendszerek lakásokban történő elterjedése után világszerte megerősödött ezek karbantartási szabályozási és ellenőrzési háttere is, ami ma már Magyarországon is valamilyen szinten megvan. Ennek ellenére sok a negatív tapasztalat a rendszerek állapotával kapcsolatban, amely a légtechnikai csövek szennyeződését jelenti. Laki Zsolt bemutatta az ide vonatkozó jelenlegi törvényi szabályozást.
(…)
Zsolt hangsúlyozta, hogy a légtechnikai rendszer tisztításának a vírusveszélyben nincs relevanciája, ám az egészséges belső levegő minőség szempontjából igen. A légtechnikai rendszerek vírusveszély idején csak 100% friss levegő befúvás mellett használhatók, és a belső levegőt keringtető fan-coilok használatát mellőzni kell, illetve sűrűbb fertőtlenítésük javasolt. A párakicsapódás miatt kerülni kell a hűtés-fűtés váltakozását is.
A webinárium harmadik vendége Lovas Gusztáv a Decor Floor Kft. ügyvezetője volt, aki a burkolatok esetén az antibakteriális megoldásokat és a szennyfogó rendszereket mutatta be.
Az antibakteriális melegburkolati megoldások alapja az úgynevezett antimikrobiális (mesterséges vagy természetes eredetű) szerek, amellyel kiirthatók a vírusok, gombák, vagy más mikróbák, illetve megakadályozható a terjedésük. Megbízható, tartós és biztonságos antimikrobiális szer használata a legjobb módszer a mikrobiális szennyeződésekkel szembeni védelem biztosítására a megfelelő tisztántartás kiegészítéseként.
(…)
Gusztáv elmondta, hogy a megfelelő szennyfogó rendszerek kialakítása korábban is fontos szempont volt nagyforgalmú terek esetén annak ellenére, hogy sajnos sok esetben a tervezők kihagyják a burkolatkiosztási terv készítése során a zónák betervezését esztétikai okokra hivatkozva, ám a jelenlegi helyzet még inkább megköveteli azok kiépítését.
(…)
Minden előadó kiemelte a bérlői-üzemeltetői együttműködés fontosságát és az épülethasználók tájékoztatását. Ebből a szempontból a WELL Standard élen jár, az edukáció, információs és visszaméréses megoldások mind a dolgozók aktív bevonását ösztönzi.
A cikket teljes terjedelmében PDF dokumentumként töltheti le.
Letölthető dokumentumok: