Az elmúlt években soha nem látott mértékű lakásépítési boom jellemzi a magyar ingatlanpiacot. A kedvező piaci körülmények hatására egyre több többlakásos lakóépület épül országszerte, és a fejlesztők versenyhelyzete is egyre élesebbé válik. Ebben a környezetben különösen fontos, hogy egy projekt képes legyen megkülönböztetni magát a versenytársaktól – nem csak az ár-érték arányban, hanem a lakók életminőségének és egészségének támogatásában is. Éppen erre a kihívásra reagálva jelent meg 2024 elején a WELL Residence program, amely forradalmasíthatja a hazai lakóépületek tervezését és építését.
Mi is az a WELL Residence?
A WELL Residence a nemzetközi WELL minősítési rendszer legújabb, lakóépületekre szabott változata, amelyet az International WELL Building Institute (IWBI) fejlesztett ki. A minősítés célja, hogy átformálja azt, ahogyan az otthonokat tervezzük, építjük és üzemeltetjük – mindezt az emberi egészség és jóllét támogatása érdekében.
A program az evidenciaalapú WELL Building Standard 10 alapkoncepciójára épül, és több mint 100 stratégiát kínál olyan otthonok létrehozására, amelyek a lakók egészségét, kényelmét és jóllétét helyezik a középpontba. A minősítés egyaránt alkalmazható családi házakra és többlakásos lakóépületekre, így ideális választás a jelenleg épülő magyar lakóparkoknak.
Miért éri meg a WELL Residence minősítés?
1. Piaci differenciálás és prémium pozíció
A lakóingatlan-piac egyre telítettebbé válik, és a vásárlók is egyre tudatosabbak. A WELL Residence minősítés birtokában egy lakópark egyértelműen kommunikálhatja, hogy mit tesz a benne lakók egészségéért. Ez nem csupán marketing szlogen – ez egy független, harmadik fél által hitelesített tanúsítvány, amely konkrét, mérhető intézkedéseket követel meg.
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a minősített lakások 6-11,7%-kal magasabb áron értékesíthetők. (1) Ez a prémium pozíció különösen fontos a magyar piacon, ahol a minőségi különbségek egyre fontosabb szerepet játszanak a vásárlói döntésekben.
2. Az egészség mint befektetés és mérhető egészségügyi, életminőségi előnyök
Az egészség értéke drámaian megnőtt az elmúlt években. Az emberek már nem csak lakást vásárolnak – olyan életkörnyezetet keresnek, amely támogatja a testi-lelki jóllétüket. A WELL Residence program ezt teszi lehetővé konkrét tervezési és üzemeltetési megoldásokon keresztül.
A minősítés olyan területekre összpontosít, mint:
- Levegőminőség: Fejlett szűrőrendszerek, amelyek kiszűrik a káros részecskéket és allergéneket
- Vízminőség: egészséges ivóvíz minden lakásban
- Táplálkozás: Közösségi kertek, friss élelmiszerekhez való hozzáférés, modern konyhai elrendezés
- Fény: Természetes fény maximalizálása és cirkadián ritmushoz igazított mesterséges világítás
- Mozgás: Aktív életmódot támogató kertek, közösségi terek, lépcsőházak és kerékpártárolók
- Hőkomfort: Optimális hőmérséklet és páratartalom biztosítása
- Akusztika: Zajszennyezés csökkentése mind kívülről, mind lakáson belül
- Anyagok: Egészségre ártalmatlan építőanyagok használata
- Mentális jóllét: Természeti elemeket integráló terek, relaxációs zónák
- Közösség: Kapcsolatépítést támogató közös terek és programok
A lakókörnyezet, ahol az emberek életidejük jelentős részét töltik, nagy hatással van az életminőségükre és egészségükre. A WELL minősítéssel rendelkező épületek lakói kézzelfogható előnyöket tapasztalnak mindennapi életükben. A minőségi lakókörnyezet javítja az alvás minőségét és a kognitív funkciókat. A lakók éberebb, energikusabb közérzetet tapasztalnak, ami az általános jóllétüket és teljesítményüket pozitívan befolyásolja.
Egy magas minőségű lakókörnyezet, melynek kialakítása során az elsődleges szempontok között szerepelt az egészséges környezet biztosítása, nemcsak kellemes, hanem biztonságérzetet is ad, és segít a lakók mentális jóllétében.
3. Hosszú távú értékmegőrzés
A WELL Residence minősítéssel rendelkező ingatlanok nem csak építéskor vonzóbbak – hosszú távon is megőrzik értéküket. A fenntartható és egészséges épületek iránti kereslet folyamatosan növekszik, és ez a trend várhatóan az elkövetkező évtizedekben is folytatódik.
A wellness ingatlanpiac globálisan az egyik legdinamikusabban növekvő szegmens: 2019 és 2024 között évi 19,5%-os növekedést mutatott, míg az általános építőipar csak 5,5%-ot. A piac értéke 2024-ben elérte az 584 milliárd dollárt, és a prognózisok szerint 2029-re megduplázódik, 1,1 trillió dollárra.(2)
Hogyan működik a minősítés?
A WELL Residence egy pontrendszeren alapuló minősítési program. Az alapminősítéshez (WELL Residence Seal) legalább 40 pontot kell elérni különböző intézkedések megvalósításával. Minél több egészségfókuszú stratégiát valósít meg egy projekt, annál magasabb szintet érhet el.
Akik számára ismert a WELL v1 vagy WELL v2 minősítés, azoknak érdemes tudni, hogy a WELL Residence ezen rendszereknél rugalmasabb, mert
- a követelmények száma lakóingatlanra optimalizálva lett, tehát kevesebb számú követelményt kell teljesíteni, de azok kiemelten fontosak,
- nincs kötelezően választandó követelmény,
- nincsenek kötelező helyszíni mérések, bár egyes helyszíni mérésekkel pont szerezhető, pl. vízminőség mérés,
- a minősítés díja kedvezőbb.
A minősítés folyamata független, harmadik fél által végzett ellenőrzést és esetenként helyszíni tesztelést is magában foglal, így biztosítva a hitelesség és transzparencia elvét.
Nemzetközi siker, hazai lehetőség
A WELL Residence program 2024 eleji indulása óta rendkívüli érdeklődést váltott ki. A pilot programba már közel 30 000 lakás jelentkezett 10 országból, köztük az Egyesült Államokból, Kanadából, Kínából, Japánból, Ausztráliából, Szaúd-Arábiából, az Egyesült Királyságból, Spanyolországból, Montenegróból és Hollandiából.
Magyarországon még viszonylag újnak számít ez a koncepció, ami óriási lehetőséget jelent az úttörő fejlesztők számára. A jelenlegi lakásépítési boom ideális időszak arra, hogy a piac élvonalába kerüljenek azok a projektek, amelyek már most felkészülnek a jövő egészségtudatos vásárlóira.
A lakók egészsége mint versenyelőny
A WELL Residence minősítés megszerzése egyértelmű üzenetet küld a potenciális vásárlóknak: ez a lakópark komolyan veszi a lakók egészségét. Ez nem üres marketing fogás – a minősítés konkrét, mérhető és ellenőrzött intézkedéseket jelent a levegőminőségtől a közösségi terekig.
Egy minősített lakóparkban élni azt jelenti, hogy:
- Tisztább levegőt lélegezhetnek a lakók
- Jobb minőségű vizet ihatnak
- Természetesebb fénnyel ébredhetnek
- Nyugodtabban alhatnak a zajszennyezés csökkentése miatt
- Könnyebben találkozhatnak szomszédaikkal és közösséget építhetnek
- Mozgásra ösztönző környezetben élhetnek
- Biztonságos, egészségre ártalmatlan anyagokkal vannak körülvéve
Az egészséges környezet minden életszakaszban előnyös: gyermekkorban, aktív felnőttkorban és idős korban is. Különösen támogató lehet speciális igénnyel élők esetén. Az egészséges lakóingatlan a lakás továbbértékesítése esetén is üzleti előnyt jelent. (1)
Összegzés
A magyar ingatlanpiacon a lakóingatlanoknak kedvező piaci feltételek és a 3%-os hitelként emlegetett Otthon Start Program miatt jelenleg számos új projekt indul. Ebben a versenyhelyzetben a WELL Residence minősítés olyan eszközt kínál a fejlesztők számára, amellyel nemcsak megkülönböztethetik magukat, hanem valóban hozzáadott értéket is teremthetnek a lakók számára.
Az egészség az egyik legértékesebb dolog az életünkben – és egyre többen vannak tisztában ezzel. A WELL Residence minősítés lehetőséget ad arra, hogy a lakóparkot ne csak négyfalú befektetésként, hanem az egészséges életmód támogatójaként pozícionáljuk.
Azok a fejlesztők, akik már most felismerik ezt a trendet és beépítik projektjeikbe a WELL Residence elveit, nemcsak a jelenben lesznek sikeresek, hanem hosszú távon is értéket teremtenek – mind a lakók, mind a befektetők számára.
A WELL minősítés már bizonyított a magyar irodapiacon és most az új WELL Residence minősítés segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a minősítetten egészséges környezetek előnyeit a lakóépületek használói is élvezhessék. A HuGBC WELL & Environment munkacsoportja jó szívvel ajánlja ezt a kor kihívásaira reagáló új lakóépület minősítést.
További információk a WELL Residence minősítésről: www.wellcertified.com/residential
Forrás:
(1) www.wellcertified.com/residential
(2) https://globalwellnessinstitute.org/press-room/press-releases/build-well-to-live-well-2025/




